Az Országos Téli Ifjúsági Konferenciát minden év februárjának első hétvégéjén rendezzük meg a fiatalok számára. A rendezvények célja, hogy a fiatalok olyan előadásokon, igehirdetéseken, beszélgetéseken vegyenek részt, ahol bibliai választ kaphatnak az életkori sajátosságokból adódó kérdéseikre, hogy e rendezvényeken találkozzanak az ország gyülekezeteinek fiatalságával, e találkozások által bepillantást nyerhessenek egymás ifjúságainak életébe, információt szerezzenek az ország fiatalságának közös megmozdulásairól, szolgálatairól, megoszthassák egymással bizonyságaikat, tapasztalataikat. Legtöbbször e rendezvények kitekintést nyújtanak külföldi ifjúsági munkákra, szolgálatokra is. További cél, hogy az ifjúsági konferencián testvéri barátságok kötődjenek, keresztény környezetben lehetőség legyen, párkapcsolatok születésére, mely első lépcsőfoka a keresztény család kialakulásának.
Az igei üzenetek témái legtöbbször a fiatal keresztény élet tisztaságának megtartásáról, a szolgálatra való elhívásról, a fiatal korban meghozandó, de életet meghatározó döntésekről szólnak (pályaválasztás, szolgálat, párválasztás, egyetemi élet, első munkahely stb.). A konferencia hétvégéje erős motivációt ad a fiatalok számára a Szent Szellemmel teljes élethez.Az Országos Téli Ifjúsági Konferencia mellett helyi gyülekezetek szervezésében évente több regionális ifjúsági konferencia is megrendezésre kerül. Ezen konferenciákon is a szervezők igényei szerint segítünk, illetve igehirdetést végzünk.













