OIM

Vezetőink

Földesi Tamás

Zirc

Egy nyolc gyermekes pünkösdi család ötödik gyermekeként láttam meg a napvilágot `77-ben. 13 évesen, 1990-ben adtam át az életemet Jézus Krisztusnak Kadarkúton a gyerektáborban.

A Dudari Pünkösdi Gyülekezetben nőttem fel, merítkezetem be és kezdtem fiatalként szolgálni a dicsőítésben. 1997-ben Isten megújította az életemet, és a Pünkösdi Teológiára mentem, érezve az Úr elhívását. A Főiskola első hónapjában betöltött az Úr Szent Szellemmel, a tanulmányaim mellett 3 évig szolgáltam a hajléktalan misszióban, és részt vettem a frissen megkezdett zirci gyülekezet munkájában, életében. 2001-ben diplomáztam, Zircen kezdtem el lelkipásztori szolgálatomat, és párhuzamosan 3 évig segéd szolgálóként Csetényben is munkálkodtam. Az OIM munkájába is ekkor kapcsolódtam be, egy év elteltével bíztak meg annak vezetésével, amit azóta is ellátok. 2001-ben kötöttem házasságot Judittal, Isten házasságunkat négy gyermekkel ajándékozta meg. Családommal együtt Zircen élek.


Szerdi Szilárd

Kecskemét

Hálás vagyok Istennek a családomért, hogy felneveltek, és támogatnak a mai napig szeretetükkel, megbecsülésükkel. Nagy ajándék számomra a feleségem, akivel 2001-től szolgáljuk Isten országát Kecskeméten. A fiatalok felé nyolc éve szolgálok az Országos Ifjúsági Misszióban.

Két szép lányunk van, és a harmadik szépség májusban érkezik. Helvécián élünk, szeretjük a természetet, a hegyeket (sajnos elég kevés van a környékünkön) és a természetes dolgokat. Hálás vagyok azért, hogy Magyarországon élhetek, és hogy magyar lehetek. Hiszem, hogy Istennek célja van még ezzel az országgal és ezzel a néppel. Megnyugtat és örömmel tölt el, hogy mindig fontos vagyok Isten számára és viszonozni akarom szeretetét minden lehetséges formában. Célom, hogy olyan életet éljek, amellyel dicsőséget szerezhetek Istennek.



Budapest

Szerencsés embernek tartom magam, mert egy nagy és jókedvű keresztény családban nőttem fel, és ennek minden előnyét élvezem a mai napig is.

Gyermekkoromban a családi körön és az iskolapadon kívül jelentős időt töltöttem a gyülekezetben. A Hitünk Énekei és a ropi szeretetét innen eredeztetem.
Gyönyörű feleségemmel Budapesten élek, az Agapé gyülekezet tagjai vagyunk.

2006-ban kerültem kapcsolatba az OIM-mel, már pontosan nem emlékszem, hogyan. Úgy gondolom, a fentebb bemutatott két embernek és a közös látásmódnak lehetett némi köze hozzá.

Alapvetően a szervezési kérdésekkel foglalkozom a csapatban, amely nemcsak munka és szolgálat, hanem hobbi is a számomra, mivel szeretem a keresztény embereket és a társaságukat, még akkor is, ha sokszor a „szenvedjétek el egymást szeretetben" igének van létjogosultsága - vice versa.

A friss ifjúságkutatások azt mondják, a mai fiatalokra a kollektív magány, a kilátástalanság, a jövőtől való félelem a leginkább jellemző.
Tapasztalataim szerint ez a mi fiataljainkra nem igaz! Nekik van közösségük, van reménységük!

Betöltés...
Kövess minket a Facebookon!
Programajánló